EXIM Kishitel Program

A hitelprogram az exportértékláncban résztvevő – vagy a jövőben ezt tervező -, Magyarország területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro- és kisvállalkozások számára nyújt forint, illetve euró alapú beruházási kölcsönt fejlesztési terveik megvalósításához, elősegítve növekedésüket, nemzetközi versenyképességüket. Örülünk, hogy Társaságunk honlapját felkereste és kérjük ismerkedjen meg az EXIM Kishitel Program által nyújtott lehetőségekkel.

  • Beruházási hitel
  • Forgóeszköz hitel

A programban többek között megvalósítható célok

  • Ingatlan vásárlás, fejlesztés
  • Tárgyieszköz beszerzés
  • Immateriális javak beszerzése

A Capital Hitelház Zrt. a konstrukció keretében lehetővé teszi mikro-, kis- és középvállalkozások részére, hogy akár önerő nélkül, ingatlan- vagy ingófedezet mellett legfeljebb 10 éves futamidővel részesüljenek finanszírozásban.

Miért válassza ezt a lehetőséget?

  • Széles körben felhasználható beruházási céllal.
  • Igényelheti nagyon korai fázisban, induló vállalkozással, vagy akár már megkezdett beruházáshoz is.
  • Ügyfélbarát. Azon vállalkozásoknak, amelyeknek – bizonyos paraméterek következtében – egy kereskedelmi bank nem nyújt hitelt, megfelelő alternatívát jelenthet.
  • Versenyképes, átlátható díjstruktúra, egyszerűsített, haladó hitelügyéntézés.
  • Kedvező és fix kamatozás.

Kondíciók

Hitelösszeg: legfeljebb 100.000.000 Ft ügyfelenként / hiteltípusonként
Éves kamat: EU referencia kamat ( minimum 0 % ) + 7 %
Kamatozás: Fix kamatozás a teljes futamidő alatt
Kezelési költség: 1,5%
Lejárat: Beruházási hitel: 0,5 – 10 év; Forgóeszköz hitel: 0,5 – 3 év
Rendelkezésre tartási idő: legfeljebb 24 hó
Kötelező biztosíték: Megfelelő ingatlan- vagy ingófedezet minden esetben elvárt
Folyósítási jutalék: 0,2% (maximum 150.000,- Ft)
Módosítási díj: 1% (maximum 500.000,- Ft)
Rendelkezésre tartási díj: 0,25% / év
Hitelbírálati díj: 50.000,- Ft
Előtörlesztési díj: 1%

A tájékoztatás nem teljeskörű és nem minősül ajánlattételnek.

Gyakran ismételt kérdések

  • Mekkora hitelt vehetek igénybe?

    5.000.000,- Ft összegtől 100.000.000,- Ft összegig terjed az igénybevehető hitelösszeg, legfeljebb 10 év futamidőre ügyfelenként és hiteltípusonként.
  • Részletes tájékoztatást kitől kaphatok?

    A kapcsolatot Társaságunkkal a honlapon található elérhetőségeink bármelyikén (e-mailben, telefonon, személyesen) felveheti. Társaságunk bármely kérdése esetén készséggel áll rendelkezésére. e-mailben: hitel@capitalhitelhaz.hu telefonon: 06 1 273 0308 személyesen: 1113 Budapest, Ábel Jenő utca 23. 1. em.